Szülőnek lenni pedig jó. Igaz hatalmas felelősséggel járó feladat, sok szervezést, türelmet és önfegyelmet igényel. És különösen nagy ez a feladat, ha a gyermek nem illik a rendszerbe, mert valamilyen betegséggel született, vagy éppen a születéskor szerzett sérülések miatt kell különleges figyelmet szentelni neki. Ilyenkor a szülővé válás folyamatába további megoldandó gondok és beépítendő feladatok kerülnek. Megkezdődik a diagnózisok és terápiák közötti kanosszajárás.
Amennyiben a szülők nem képesek megtalálni a harmonikus egyensúlyt a vágyak és a valóság között, ez idegtépő és rendkívül megterhelő feladattá válhat mind a gyermeknek, mind a szülőnek. A társadalmi elvárások egyre magasabbak és nagyon nehéz a realitás talaján maradva kitűzni a célokat, vagy akár csak örülni a legapróbb eredménynek. Tökéletes gyereket szeretnénk, aki megállja a helyét a világban és veszteségként éljük meg, ha a gyermek már a kezdeteknél nem illik a képbe, ha fejlődése eltérést mutat a „normálistól”.
A Singer Magdolna és Szabolcs Judit által írt könyvet olvasva azonban egyre inkább az az érzésünk támad, hogy a fogyatékos gyermekek nem véletlenül kerülnek egy-egy család életébe, hiszen ahogy egy egészséges gyermeket sem tudnak a szülők (szerencsére) egy ideálkép szerint formálni, úgy a „beteg” gyermekek legalább annyit, ha nem többet, tanítanak minket szülőket, mint amennyit mi szeretnénk fejleszteni őket. Létezésük nem tragédia, ahogy azt a külső szemlélő gyakran a sztereotip elképzeléseknek engedelmeskedve gondolja, hanem áldás, hiszen olyan dolgokra tanítanak bennünket, amely dolgokat csak ők tudnak nekünk átadni. Nekünk csak figyelnünk kell.
Szabolcs Judit gyógytornász, kisgyermekkorától gyógyító szeretett volna lenni, ahogy az a könyvben található önvallomásából kiderül. Életének szinte minden eseménye erre a pályára irányította. Tanult Dévény Annánál és eljutott Brazíliába is, ahol elsajátította Meir-Schneider öngyógyításból kiinduló módszerét. Gyógyítási gyakorlatát arra alapozza, hogy minden egyes gyermeknél a saját igények szerint kell felépíteni a terápiát. Szemlélete holisztikus, tehát nem csupán a betegségre figyel, de a teljes személyt, a szűkebb családi kört, sőt a gyermek helyét és szerepét a családban. Rendkívül fontosnak tartja, hogy a szülők, nem csupán a gyermek mindenáron való fejlesztését, erejükön felül való megmentését tartsák szem előtt, hanem azt is, hogy a beteg kisgyermeknek (és az egészségesnek is!) a legnagyobb segítség a szerető, nyugodt családi környezet, ahol a fejlesztő gyakorlatok is inkább a játék, az együtt tölthető idő örömét emelik.
Nagyon fontosnak tartja, hogy a gyermek a mozgás által mintegy visszatalál a saját testébe, és így egy idő után szinte saját magát fejleszti és gyógyítja. Ahogy egy cikkében kifejti „a kinesztetikus tudatosság vagy más szóval a saját mozgásérzékelés tudatossága új dimenzió a teljesség megélésében. Ahogy fejlődik a mozgásérzékelés, úgy lesz képes az ember egyre többet és többet tudatosítani abból, ami a testével külső és belső szinten történik. Testünk nemcsak azért van, hogy életben tartsuk, hogy túléljük benne az életet, hanem azért is, hogy élvezettel használjuk. A testben minden megvan ahhoz, hogy önmagát meggyógyítsa. A mozgás az öngyógyítás egyik leghatékonyabb gyógyszere.”
A könyv társzerzője, a családokkal készített interjúk szerzője Singer Magdolna maga is négygyermekes családanya. Mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó, kilenc éve vezet gyászcsoportot a Budapest Hospice Házban és többek között előadó hospice tanfolyamokon. A gyász és a veszteség szempontjából áll a témához és arra figyelmeztet, hogy a szűkebb, illetve a tágabb társadalmi környezet, hogyan tudja segíteni, vagy néha sajnos nehezíteni a családok dolgát, pusztán a gyermekekhez való hozzáállással. Az interjúk stílusában igyekezett az interjúalanyok személyiségét a leginkább átadni, ennek köszönhetően olyan, mintha nem is interjúkat, hanem féltve őrzött naplóbejegyzéseket olvasnánk. Őszinte vallomásokat egy olyan témáról, amelyről tudományos szakvéleményt számtalant lehet írni, de az igazságot nagyon nehéz szavakba önteni.
 |
|---|
| FOTÓ: Müller Judit |
Szabolcs Judit gyógytornász, kisgyermekkorától gyógyító szeretett volna lenni, ahogy az a könyvben található önvallomásából kiderül. Életének szinte minden eseménye erre a pályára irányította. Tanult Dévény Annánál és eljutott Brazíliába is, ahol elsajátította Meir-Schneider öngyógyításból kiinduló módszerét. Gyógyítási gyakorlatát arra alapozza, hogy minden egyes gyermeknél a saját igények szerint kell felépíteni a terápiát. Szemlélete holisztikus, tehát nem csupán a betegségre figyel, de a teljes személyt, a szűkebb családi kört, sőt a gyermek helyét és szerepét a családban. Rendkívül fontosnak tartja, hogy a szülők, nem csupán a gyermek mindenáron való fejlesztését, erejükön felül való megmentését tartsák szem előtt, hanem azt is, hogy a beteg kisgyermeknek (és az egészségesnek is!) a legnagyobb segítség a szerető, nyugodt családi környezet, ahol a fejlesztő gyakorlatok is inkább a játék, az együtt tölthető idő örömét emelik.
 |
|---|
| FOTÓ: jaffa.hu |
A könyv társzerzője, a családokkal készített interjúk szerzője Singer Magdolna maga is négygyermekes családanya. Mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó, kilenc éve vezet gyászcsoportot a Budapest Hospice Házban és többek között előadó hospice tanfolyamokon. A gyász és a veszteség szempontjából áll a témához és arra figyelmeztet, hogy a szűkebb, illetve a tágabb társadalmi környezet, hogyan tudja segíteni, vagy néha sajnos nehezíteni a családok dolgát, pusztán a gyermekekhez való hozzáállással. Az interjúk stílusában igyekezett az interjúalanyok személyiségét a leginkább átadni, ennek köszönhetően olyan, mintha nem is interjúkat, hanem féltve őrzött naplóbejegyzéseket olvasnánk. Őszinte vallomásokat egy olyan témáról, amelyről tudományos szakvéleményt számtalant lehet írni, de az igazságot nagyon nehéz szavakba önteni.
Forrás: Life-style
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése