péntek

10 perces edzés tippek a mindennapokra

A haladóknak naponta 45 perc edzés (kezdőknek 30) javasolt ahhoz, hogy megfelelő táplálkozás mellett súlyvesztést érjenek el. Előfordulhat azonban, hogy sokunknak nincs napi 45, de még 30 perce sem arra, hogy mozogjon. Mit tehetünk ilyenkor?
Az alábbi 15 tippünk segítségével még a legleterheltebb családanyák is képesek lesznek mozgásra bírni a testüket. A rendszeres testmozgás pedig összeadódik és segít, hogy fittek és egészségesek maradjuk.
Várakozás közben
1. Amíg a gyerekünk különórán van, sétáljuk körbe a háztömböt.
2. Vagy tegyünk egy sétát miközben az orvosra várakozunk, a recepciós biztosan meg tudja mondani, hogy mennyi időnk van még addig, amíg az orvos fogadni tud bennünket.
Munkahelyen
3. Ha lehetőség van rá és az időnk engedi, az éttermet, ahol a munkahelyi ebédet fogyasztjuk, kerülő úton közelítsük meg.
4. Ha csak lehet, a lift helyett a munkahelyünkön is válasszuk a lépcsőzést.
5. Ha várakozni kell a liftre, dolgoztassuk meg a vádli izmainkat, nyomjuk ki magunkat lábujjhegyre, majd gördüljünk vissza a sarkunkra. Ennél a mozdulatsornál érdemes arra is figyelni, hogy a has feszes legyen, amikor lábujjhegyen állunk, a fenekünket pedig amennyire csak tudjuk, húzzuk a csípőnk alá és feszítsük meg.
Tévézés közben (bár valójában semmiképpen nem szabadna mozgás helyett tévézni)
6. Ha csatornát akarunk váltani, a távirányító helyett sétáljunk a TV készülékhez és ott keressük meg a kívánt tévéműsort. Ennek a módszernek egyik alternatívája lehet még, ha a távirányítót a szoba egy távolabbi pontjára helyezzük és csatornaváltás után is a helyén hagyjuk.
7. Válasszunk a zenecsatornák közül és gátlástalanul táncoljuk körbe a szobát a klipekre. Nem csak a fizikumunknak, de a pszichénknek is nagyon jót tesz egy kis kontroll nélküli mozgás.
8. A reklámok alatt álljunk fel és kocogjuk körbe a szobát, így vért pumpálunk az üléstől elmerevedett izmainkba.
9. Egy nehezebb párnát a bokánk közé szorítva végezzünk apró lábemeléseket. Ha ki tudjuk nyújtani a lábunkat ebben a helyzetben és a mozdulatot öt lélegzetvétel erejéig kitartjuk, a csípő és a hasizmainkat is komolyan átmozgatjuk.

FOTÓ: sxc.hu
Utazás közben
10. Ne felejtsük otthon az edzőcipőnket, és legalább egy kényelmes tréningruhát és egy polifoamot csomagoljunk. Ha minden kötél szakad és se fitneszterem, se uszoda nincs a szálláshelyünk közelében, még mindig elmehetünk futni, vagy ha az időjárás is összeesküdött ellenünk, akkor jógázhatunk egy órát a szobánkban.

11. Ha egész nap autóban kell ülnünk, legalább kétszer a nap folyamán álljunk meg és derékhajlítással nyújtsuk a lábizmainkat, majd sétáljunk legalább öt percet.
12. Ha a szobánk emeleten van, használjuk inkább a lépcsőt, mint a liftet a fel- és lejutáshoz.

FOTÓ: Flickr (Creative Commons) - aarmono
Otthon
13. Vacsorafőzés közben, arra várva, hogy felforrjon a víz, csinálhatunk néhány kitörést vagy fekvőtámaszt.
14. Naponta 5 (haladóknak 10) perc terpeszugrálás karlendítéssel alkalmanként 90 fölös kalóriától is megszabadíthat bennünket.
15. Lefekvés előtt végezzünk az ágyban néhány nyújtógyakorlatot. Figyeljünk a feszülő területekre, óvatosan, a légzésre koncentrálva nyújtsuk meg a feszülő izmokat.
Forrás: Life-style.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése