Neuromancer2 - Count Zero - Számláló nullára

Bár ez így egy kicsit durvának tűnik, de ez az igazság: ez a könyv megváltoztatta az életemet.

Másnaposan bóklásztam egy könyvesboltban - meg is szűnt azóta már -, és mivel rengeteg időm volt, a fókuszálást meg amúgy sem ártott gyakorolni, ezért szépen sorban haladva olvasgattam a szerzőneveket és a könyv címeket. Válogatás nélkül olvsatam igyekeztem nem kihagyi egy könyvet se, de semmi nem keltette fel a figyelmemet, mígnem egy igazán ronda barna színű könyvgerincen a következőket olvastam: William Gibson: Neurománc2. Én erről a pasiról hallottam, igen biztos voltam benne és a hosszútávú memóriámban történt rövid alászállás után azt is biztosra vettem, hogy a fegyverimádó Tom Slayer cyberpunk oldalán olvastam róla.

Szembeszálltam az előítéleteimmel, amelyek a rettenetes borító és a cseppet sem lenyűgöző oldalkép miatt támadtak fel bennem és megvettem a művet. Majd, révén még mindig időmilliomosnak számítottam, leültem az első kényelmesnek tűnő padra és belekezdtem.

Berántott és fogva tartott. Hajnaltájt fejeztem be és lemondtam a randimat miatta, igaz a másnaposságra fogtam.

Mint azt később megtudtam ez a regény a cyberpunk bibliaként is emlegetett Neuromancer folytatása, a trilógia második része. Több szálon rohanó történet, aminek nemcsak az a nagy erénye, hogy egy nagyon is elképzelhető, hihető jövőképpel áll elénk, de különösebb erőszakoskodás nélkül elhiteti velünk, hogy ez a jövő a jelenünkben gyökerezik és mindezt anélkül teszi, hogy miközben olvassuk, ezen, az alapvetően unalmas filozófiai gondolaton rágódnánk. Mert ez a könyv egyszerre krimi, szerelmes ponyva és evangélium. Ki ki saját kedve szerint nyeri ki belőle a neki fontos dolgokat. Akkor és ott, alkoholtól zúgó fejjel csak azt tudtam, hogy nem tehetem le, hogy tudnom kell mi a vége. És őszintén kell ennél több egy könyvtől? Tudom, vannak könyvek, amelyek megviselik az embert, amelyek fájdalmasan nehéz kérdésekkel szembesítenek, és tanítani akarnak, de mégis mit érnek a nagy tudományukkal, ha nem olvasod el őket?

Az akkori jövő ma már jelen, a világháló az életünk része, a gépek egyre okosabbnak tűnnek, a multik behálóztak minket is, és már nemcsak sztárok, hanem a szomszéd is plasztikáztat. Szóval a jóslatokból sok bejött, csak örülni tudok neki, hogy volt olyan, amiben Gibson tévedett, mert rühelném az a rengeteg faxpapírt, amivel ő elárasztotta az utcákat.

Aztán persze megvettem mindent, amit csak találtam Gibsontól és aztán azokat a könyveket is, amelyekre csak egy kicsit is ráfogható volt, hogy köze van a cyberpunkhoz, és a legkézreesőbb kedvenc polcomon tartom őket.

Azóta is tart a szerelem és csak azért nem vallom be az évek számát, mert rettenetesen hiú vagyok….

(Spook Country-ra várva)