Van kozmikus rendszer? |
Bár csillagjósokként is emlegetjük az asztrológusokat, a nyugati asztrológia - a Nap kivételével - nem foglalkozik a csillagokkal (ez az asztrozófus dolga). Mint ahogy a jóslás sem a szakterülete, egy józan asztrológus mindössze annyira ragadtathatja el magát, hogy adott bolygóállásoknak a hatásait elemezze. És hogy honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy kijelentse: egy Kos napjegyű ember vállalkozó szellemű és merész? Nem kell pusztán a megérzéseire hagyatkoznia, hiszen a „tudományok királynője”, ahogy az asztrológiát a középkorban nevezték, több mint 6000 éves múlttal rendelkező tapasztalati tudomány.
Az asztrológia tudományának alapját a Naprendszer asztronómiája képezi - természettudomány, mely a Világegyetem, a benne lévő égitestek keletkezését, fejlődését, jellemzőit, törvényszerűségeit kutatja. Az elméleteket megfigyelésekre alapozza, és ellenőrzi. Tudjuk, hogy a káldeus papok megfigyelő tornyokból kémlelték az eget, és i.e. 3800-ból olyan agyagtáblácskák maradtak ránk, amelyek nagy pontossággal ábrázolják a Nap és a Hold mozgását. Mezopotámia és Babilónia tudósai megfigyelték a Hold, mint a Nap után a legnagyobbnak látott égitest hatását az árapály jelenség mellett a menstruációs ciklusra, illetve befolyását a szexualitásra.
Ősidők óta kutatjuk a csillagokat |
| FOTÓ: Flickr (Creative Commons) - swanksalot |
Később következett annak felismerése, hogy az álló csillagok között öt csillag vándorol. Némelyik lassan araszol az égen, míg mások - társaikhoz képest - szinte száguldoznak. Az állócsillagokkal megegyező irányba látszottak keringeni a Föld körül, de egy szűk nappályán, amely az Egyenlítővel körülbelül 23 fokos szöget zár be. Az asztrológusok felosztották ezt a nappályát 12 részre és mindegyiket a „mögöttük” lévő csillagok konstellációja után nevezték el. Lejegyezték, hogyha egy keresztül halad egy területen akkor azonos hatások érvényesülnek és feltételezték, hogy az ebben az időszakban születettek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az elkövetkezendő mintegy 4500 évben az asztrológusok a Naprendszer természetét, valamint az égi és földi események közötti kapcsolatokat tanulmányozták.
Akárcsak Babilonban, Egyiptomban is a templom mellett volt a csillagvizsgáló, és az asztrológiát itt is a papi rend gyakorolta. Asztronómusaik feladata az idő mérése volt. Az ókor legnagyobb asztrológusa és asztronómusa, Klaudiosz Ptolemaiosz (Kr.e. 100-178) volt, aki a "Tetrabiblos" című művében foglalta össze a klasszikus asztrológia rendszerét. Munkáját még a mai napig is alkalmazza az asztrológia. Jelenlegi ismereteink szerint Egyiptomban személyre vonatkozó jóslatok nem készültek, az asztrológus feladata a birodalom sorsára vonatkozó előrejelzések készítése volt (mundán asztrológia).
Sokféleképpen értelmezték már |
A görögöknél a mundán asztrológia mellett megjelennek a személyre készített képletek is, ez talán magyarázható azzal is, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az egyénnek. A görögség legnagyobb gondolkodói köztük Platón és Püthagorasz is azt vallotta, hogy az emberi sors irányítói a bolygók. Az asztrológia Kr.e. a II. században görög hatásra terjedt el a Római birodalomban. Rómában a csillagjóslás, az államvallás és a hivatalos kultusz részét képezte. A római császárok legtöbbje – Augustus, Nero és a filozófus Marcus Aurélius is – az asztrológia híve volt. A fénykorát a kereszténységet államvallássá emelő Nagy Konstantin alatt élte. A „sötét” középkorban az asztrológia egyik legjelentősebb alakja Roger Bacon (1214-1292) filozófus, természettudós volt, aki felismervén a természettudományokban a kísérleti módszerek jelentőségét, az asztrológiát is kutatásokra szerette volna alapozni.
A reneszánszban a klasszikus örökség fontos részeként tisztelték és művelték az asztrológiát. A pápák közül is sokan támogatták, illetve maguk is behatóan foglalkoztak e tudományággal. A korszak neves asztrológusai voltak Regiomontanus (1436-1476), Mátyás király udvari asztrológusa, Lucas Gauricus (1476-1558), III. Pál pápa asztrológusa és Nostradamus (1503-1577), akinek "Centuries" című, versbe szedett jóslatai 2001. szeptember 11. után különös aktualitást kaptak. Kepler (1571-1630) II. Rudolf udvari csillagásza és asztrológusa, számos asztrológiai munkája mellett ő fedezte fel, hogy a bolygók a Nap körül ellipszis alakú pályán keringenek.
Nem csak az idő múlása |
A középkor végére kezd szétválni az asztronómia és asztrológia. Utolsó nagy tekintélyként számon tartott matematikus és asztrológus Jen-Baptiste Morin de Villefranche (1583-1656), Richelieu bíboros udvari asztrológusa volt. Főműve, a 26 kötetes "Astrologia Gallica", mely egészen új irányt adott ennek a tudománynak. Mai napig elsősorban az ő művére támaszkodik az asztrológia. Még megemlíthetnénk Placidus de Titis (1603-1668) itáliai szerzetest, a modern horoszkópkészítési technika kidolgozóját.
A Kopernikusz nevéhez fűződő heliocentrikus világkép és a három „modern” bolygó az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó felfedezése alapjaiban rengette meg az asztrológiát. A huszadik század elejétől kezdődően azonban ismét komoly érdeklődés figyelhető meg a téma iránt, bár a jelenleg divatos, a napjegyekre túlzott hangsúlyt fektető és rövidke jóslatokkal operáló irányzatot, úgy is szokták jellemezni, mint egy nem túl ízlésesen felöltözetett utcalányt, azért a „tudományok királynőjének” manapság is jut szerep a hétköznapokban.
Forrás:
Life-style.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése